Ekkor nem érhetjük, hogy mivel is érdemeltük ezt ki, hisz kedveskedtünk neki.
A férfiak többsége, már a beszélgetés elején bókokkal árasztja el a kiszemelt hölgyet. Sokan már nyitáskor bókkal indítanak, ami a legtöbb nő számára annak a jele, hogy kikezdtél vele, fel akarod szedni.
Azon kívül, ha tényleg egy szép nőről van szó (9-10-es csaj), akkor valószínűleg tudja magáról, hogy jól néz ki – főleg ha még erre rá is tesz a sminkeléssel, és az öltözködéssel -.
Ha netán mégsem lennének tudatában a dolognak, akkor is naponta akár 10-15 alkalommal próbálkozik nála valaki olyasmi szövegekkel, hogy:
„De jól nézel ki”, „hú de szép vagy”, „szépséged szerelembe ejt”,
Diszkóban kicsit durvábbakat:
"Jó a segged", "De szép melled van".
Érthető, hogy az ilyen lányokra már nemigen hatnak a bókok. Sőt! Bosszantják, idegesítik őket. Magukban azt gondolják: „megint egy fickó, akinek semmi fantáziája, hogy tudnám minél hamarabb lerázni”
Egy ilyen helyzetben, dobhatod be a negeket.
A NEG, - azaz a negatív bók-, kezdetben, úgy tűnik mintha „igazi lenne”, majd adsz egy kis csavart hozzá, amitől kissé pimasz lesz a dolog.
"...nem is tudtam, hogy 18 év alattiak is részt vehetnek..." (Most bókoltál, vagy kislánynak nézed???) :-)
vagy
"Olyan mintha a hugom lennél ! Ő is pont így sejpít!"
"Örökbefogadlak kishugomnak. Ő is ilyen édesen sejpít"
Ettől a lány kicsit meglepődik. Egy pillanatra összezavarod, nem érti pontosan mi is történt.
Mire jó ez?
Egy ilyen negatív bókkal azt kommunikálod a lány felé, hogy nem igazán van hatással rád a szépsége, nem jön annyira be neked.
A nő azt gondolhatja magában:
„én vagyok itt a legszebb, vajon ez a fickó miért nincs elájulva a szépségemtől?”.
Ekkor, számíthatsz arra, hogy ő is „beszól” valamit neked, mivel piszkálja a megjegyzésed. Erre te bedobhatsz még egy „bókot”
A negek segítségével, el tudod érni, hogy leszálljon a magas lóról, és hajlandó legyen veled szóba állni.
A cikizések hatására, a nő akár tudatosan, akár tudat alatt bizonyítani akarja majd, hogy ő itt a legjobb. Vagyis el tudod érni azt, hogy a lány akarjon megfelelni neked.
Amennyiben sikerült ezt elérned, esetleg vonzalmat is keltened benne, kezdődhet az ismerkedés, és az összhangépítés, hisz innentől kezdve már kölcsönös bizalom alakul ki köztetek.
Amit a negekről tudni kell
Minél szebb a csaj, annál inkább dobj be negatív bókokat.
Egy 10-es csajnak nyugodtan mondhatsz 3-4-et
Egy 7-8-nak, maximum 1-2-t
Amikor cikized a haját, ruháját, körmét, hatásos lehet, ha közben hozzá is érsz. Jó alkalom a kino elkezdésére. Klikk ide az emlékeztetőhöz.
Ne vidd túlzásba. Ha kialakult a bizalom, ne használj többet.
Vigyázz, nehogy megbántsd a lányt. Ha túl komolyan adod elő lehet, hogy megsértődik.
A cikizés legyen, pimasz, vicces, és humoros.
Úgy add elő őket, mintha igazi bókot mondanál.
Íme néhány példa
- Klassz a ruhád, most mindenki ilyet visel?
- Nincs egy csinos barátnőd?
- Hűű de csinos vagy! Neked is bejött a Norbi Update?
- Színészi szépséged van! Miért is nem te vagy a Magdi néni az esti sorozatban?
- Mindig is szerettem a szeplős lányokat!
Szerző:Robin
c-2005/2007 - PUART Nőcsábászképző - Csajozás, flörtölés, hódítás mesterfokon